5. fejezet

5. Fejezet

Fordította: Shyra

A mező, ahova elvitt engem szép és üres volt. Gyorsan levettük a ruháinkat és lehanyatlottunk a földre, a kezünket nem tudtuk levenni egymásról. Tudtam, hogy bolond vagyok, hogy hagyom újra megérinteni magam anélkül, hogy bármiféle válaszokat is kapnék, de nem tudtam leállítani magam. Olyan volt számomra, mint a drog. Nem állhattam neki ellen. Szükségem volt rá. Órákon át kellett szeretkeznünk, mindketten használtuk a másik testét, hogy érezzünk valamit, bármit. Tudtam, hogy ez nem maradhat így. Túl sok kérdés volt. Túl sok válasz lebegett fenyegetően felettünk. Tudnom kell, hogy mi folyik itt. Tudnom kell, de nem akartam tudni. Féltem attól, hogy mire fogok rájönni.

Ledőltünk a fűbe és az éjszakai eget bámultuk. A csillagok megvilágították az arcunkat, ahogy csendben fogtuk egymás kezét. Mindketten meztelenek és kimerültek voltunk a szeretkezéstől, aztán oldalra fordultam és néztem őt pár másodpercig, mielőtt beszélni kezdtem. 

– Szemét vagy, ugye tudod? Pofon kellett volna üsselek azért, amit tettél.

– Még megteheted.

– Meg kellene tennem és meg is tehetném, ha akarnám.

– Szeretem azokat a lányokat, akik bátrak. – A fülem mögé tett egy elkóborolt hajtincset. – Ez arra enged következtetnem, hogy nem vagy törékeny.

– Mind törékenyek vagyunk. Emberek vagyunk. – ráncoltam a homlokom.

– De te erős vagy.

– Erős vagyok, de esendő. – Finoman megérintettem a mellkasát. – Mindenki össze tud törni, Tyler.

– Egyesek könnyebben, mint mások. – Megfogta a kezem, ahogy a mellbimbóját dörzsölgettem. – Egyesek rugalmasabbak. Ők meghajolhatnak, de nem törnek össze.

– Olyan vagyok én, ugye? – sóhajtottam. – Meghajlott.

– Nem kell semmilyen útvonalat követned. Ez a szép az életben, Evie. Nem vagy olyan, mint más lányok. Egyikhez sem hasonlítasz, akikkel valaha is találkoztam. – A szemei összeszűkültek, az ujjaival a hasamon körzött.

– Nem ismerem azokat a lányokat, úgyhogy nem tudom, hogy ők milyenek.

– Úgy gondolom, jó móka volt. Az volt az egyetlen út nekem. A legjobb út. Sosem akartam szerelmes lenni. Sosem akartam érezni valamit valaki iránt, nem azután, hogy összetört a szívem. Sosem akartam újra megtapasztalni azt az érzést.

– Nagyon különlegesnek kellett lennie annak a lánynak, akit szerettél – a hangom fojtott volt. Ne légy féltékeny, Evie. Ne engedd meg magadnak, hogy féltékeny légy.

– Szerettem őt attól a naptól kezdve, hogy megszületett.

– Attól kezdve, hogy megszületett? – A szemöldököm ráncoltam. Hogyan ismerhette őt?

– Emlékszem a napra, amikor a szüleim hazahozták. Egy kis rózsaszín sírós csomag volt, de amikor rám nézett, abbahagyta a sírást és mosolygott. Odanyújtottam neki az ujjam és szorosan belékapaszkodott.

– Ó, a húgodról beszélsz?

– Persze – rám hunyorított. – Ő volt az egyetlen, akit teljes szívemből szerettem.

– Ó.

– A dolgok megváltoztak, amikor meghalt.

– Hogy halt meg? – kérdeztem csendben, úgy éreztem meghasad a szívem a fájdalma láttán. Korábban mondta nekem, hogy drogtúladagolásban halt meg, de valami azt súgta, hogy kérdezzek rá újra.  

– Nem tudom. – Összeszorította a száját, láttam, ahogy lüktet az ér a nyakán. – Egyik nap még itt volt, aztán eltűnt.

– Eltűnt? – A fejem újra lüktetni kezdett. Mi köze volt a távozásnak a drogokhoz?

– Igen. – Felült. – Európába mentem néhány baráttal két hétre. Ő is akart jönni, de nem akartam egy kishúggal foglalkozni. Rábíztam egy barátra.

– Hány éves volt? – összezavarodtam. – És hol voltak a szüleitek?

– A szüleink meghaltak egy autóbalesetben, amikor 22 éves voltam, ő akkor 12 éves volt. Attól kezdve én voltam a gyámja. Amikor 16 éves lett, sokkal lázadóbb lett, nehezebben kezelhető és kezdtem nehezen viselni a helyzetet. Majdnem azt kívántam, hogy bár sose született volna meg. – A lélegzete elakadt. – Persze önzőség volt tőlem erre gondolni. És csak azért viselkedett így, mert én nem fegyelmeztem eléggé. Amikor 18 éves lett igazán megvadult, sztriptíztáncolni kezdett, drogozott, és megtett mindent, amiről tudta, hogy gyűlölöm. És ahelyett, hogy valamit tettem volna, eltűntem. Elmentem Franciaországba és Angliába egy lánnyal, akivel néha randiztam és az unokatestvérem gondjaira bíztam. – Felsóhajtott. – Aztán meghalt.

– Sajnálom. – Az alsó ajkamba haraptam.

– Grant természetesen rettenetesen érezte magát, de mit tehettünk volna? Mindketten a halála miatt váltunk ilyenné.

– Grant az unokatestvéred? – Leesett az állam. – Nem tudtam. 

– És miért kellene tudnod? – Mosolyra görbült a szája. – Azt tudod, amit akarom, hogy tudj.

– Grant nem tudja hogyan halt meg? – kérdeztem lágyan, az agyam pörgött. Grant tett vele valamit? Vagy ő is meghalt, ahogy Eugenie is meghalt?

– Hagyott egy üzenetet. – Becsukta a szemeit. – Az volt a terve, hogy eltűnik és öngyilkos lesz. Azt mondta, hogy soha senki nem fogja megtalálni a testét. Senki nem fogja tudni mi történt vele. Ez volt a büntetésem, hogy elhagytam és elmentem Európába.

– Mi? – ziháltam. – Ez szörnyű.

– Fiatal volt, megsebzett és eltévedt. – Kinyitotta a szemét és rám nézett, a szeme csillogott. – A tudatlanság fáj a legjobban. Tudod mekkora fájdalmat érzek minden alkalommal, amikor rágondolok? Nagyon hiányzik. Ő volt az életem, még akkor is ha fájdalmat okozott. Eltörhetetlen kötelékkel szerettük egymást. Húsom és vérem volt. Aztán eltűnt és nem tudom hova, hogy, és kivel. Minden nap elvesztek egy darabot a szívemből és ez megöl engem. Lassan darabjaira hullik. Majdnem semmim sem maradt.

– Nem hibáztathatod magad, Tyler. Nem a te hibád – megragadtam a kezeit. –  Nem tudhattad, hogy ő…

– Csinálni akarok valamit – vágott a szavamba és átfordult. – Mondd, hogy teszel velem valami őrültséget.

– Mire gondolsz? – sóhajtottam. – Nem tettünk már elég őrültséget?

– Felébresztettél bennem valamit, amitől újra élőnek érzem magam. Felébresztettél bennem valamit, ami arra késztet, hogy emlékezzek e börtönön kívüli életre.

– De ez egy önként vállalt börtön, senki sem kényszerít arra, hogy itt ragadj a múlt fájdalmaival élve.

– Ezt érdemlem.

– Szóval, hogy leplezzétek a fájdalmatokat ismeretlen lányokkal fekszetek le?

– Nem leplezek semmit, Evie. – Felhúzott magához. – Élem az életet. Azt teszem, amit akarok. És nem engedem, hogy a társadalom mondja meg, hogy mi a rossz vagy jó.

– Mit akarsz, mit tegyünk? – kérdeztem lágyan, meztelen testemet az övéhez szorítottam. Magához húzott és keringőzni kezdett velem a fűben. – Mit csinálsz?

– Táncolok – mondta egyszerűen.

– De nincs zene.

– Mindig van zene. – Szorosan tartotta a kezem, amíg átvezetett engem a sötét mezőn. – Egy két há, egy két há, egy két há – mondta újra és újra, könnyen lépkedett. Nehezen tudtam vele együtt mozogni, anélkül, hogy zavarban éreztem volna magam. Ezelőtt sosem táncoltam meztelenül.

– Ne gondolkozz annyit, Evie – szemöldökráncolva nézett rám. – Csukd be a szemed.

– De akkor megbotlok.

– Nem fogom hagyni – rázta meg a fejét. – Bízz bennem.

– Oké. – Lassan becsuktam a szemem és átadtam magam neki, engedtem, hogy vezessen át a mezőn. Biztos voltam benne, hogy az éjszakai állatok rajtunk nevetnek. Meleget és biztonságot éreztem a karjaiban, de nem tudtam megállni, hogy ne tegyek fel egy kérdést. – Miért mondtad korábban, hogy a testvéred drogtúladagolásban halt meg, ha nem is tudod hogy halt meg? – kérdeztem halkan. Eleinte nem voltam biztos benne, hogy hallotta, amit kérdeztem, mert tovább köröztünk a mezőn, anélkül, hogy válaszolt volna. A fű puha és selymes volt a lábaim alatt, és olyan érzésem volt, mintha siklanánk. De hirtelen megállt és szomorúan rám nézett.

– Talán ugyanabból az okból, amiért azt mondtad nekem, hogy az anyád abbahagyta a randizást, amikor gyerek voltál.

– Mi? – ledermedtem.

– Tudom, hogy az anyád randizott egy pasival, amikor tizennyolc voltál.

– Honnan? – kérdeztem csendesen.

– Tudom, hogy lefeküdtél vele, amikor anyád éjjel dolgozni ment.

– Az… – a hangom elcsuklott, ahogy bámultam őt. Mit mondhattam volna? Ez volt az igazság. Emiatt voltam jókislány az iskola és a fősuli alatt. Szégyenkeztem amiatt, hogy lefeküdtem anyám barátjával. Annyira szégyenkeztem. De honnan tudhatja?

– Mondtam, hogy ismerem a titkaid, Evie. Mindannyiunknak vannak titkai. Mindannyiunknak van olyan dolga, ami miatt szégyenkezik. – Újra táncolni kezdett. – De miért szégyenkeznénk? Egyikőnk sem jobb a másiknál.

– Honnan tudod? – El akartam futni, a szégyen, ami az ereimben csorgott túlságosan eluralkodott rajtam. Fiatal voltam, amikor ez történt, de soha nem felejtettem el. Megváltoztatta az egész életem. Jó lány lettem, de mégsem tudtam ellenállni, amikor egy kihívással állítottak szembe. Gondolkodás nélkül elmentem Granttel. Talán ez az életmód volt a DNS-embe kódolva. Talán tényleg ez az, aki én vagyok.

– Grant mondta nekem – mondta lágyan. – Grant sok dolgot tud rólad. Már azelőtt tudott dolgokat, hogy elmentél volna a klubba. Szereti kideríteni a lányok dolgait, mielőtt hazahoznánk őket egy kis szórakozásra. Biztos akar benne lenni, hogy kezelhetőek. Egyik választásunk sem volt véletlen.

– Azt mondta nekem azon az éjszakán, hogy sok kamu agglegény búcsút rendez. – A gondolataim gyorsan forogtak a fejemben. – Ugyanazokat a sztriptíz táncosokat hívja a partikra, ugye?

– Igen – mondta egyszerűen.

– És így csípi fel a csajokat, igaz? – A szívem összeszorult, amikor rájöttem, hogy biztos ez az igazság.

– Igen, az ismerősei általa kerülnek velünk kapcsolatba.

– És Hailey mesélt neki rólam. A múltamról. Elmondta neki, hogy hol leszünk, így tudott képet készíteni rólam. Tudta, hogy szükségem van a pénzre. És emiatt győzött meg engem akkor este, hogy menjek el helyette dolgozni. – Ahogy mondom, tudtam, hogy ez mind igaz. Elárult engem, igazán és mélyen elárult engem. És akkor eszembe jutott, amit Eugenie mondott nekem. Ki árulta el őt? – Minden lányhoz  Haileyn keresztül  jutottatok?

– Ő a barátnőd, igaz? Nem tudom, hogy mondjak-e bármi mást? – Gondterheltnek tűnt.

– Tudod, hogy a barátnőm – sóhajtottam. – Egész végig mindent tudtál, miért tettetted, hogy nem tudod? Miért teszel úgy, mintha ez nem a hármatok terve lett volna az elejétől fogva?

– A helyedben én nem válaszolnék. – Egy mély hang szólalt meg mögöttünk és mindketten ledermedtünk.