4. fejezet

4. Fejezet

Fordította: Jane

Arra ébredtem fel, hogy valaki megérinti az arcom. A szoba sötét volt, és rájöttem, hogy elaludtam, miután visszatettem a leveleket a szekrénybe. Pislogtam és megpróbáltam kivenni az arcát annak, aki velem volt. Megkönnyebbültem sóhajtottam, amikor rájöttem, hogy Tyler az. Nem tudom mit tettem volna, ha Grant az. 

– Hey, hogy vagy? – kérdezte miután felültem és ránéztem.

– Mit gondolsz? – válaszoltam gorombán. Nem érdekelt ha azt gondolja, hogy egy ribanc vagyok. Nem várhatta el tőlem, hogy úgy tegyek, mintha örülnék, hogy látom.

– Kipihentnek tűnsz.

– Megengeded, hogy elmenjek most?

– Mi van ha azt mondom, hogy mehetsz. – Oldalra döntötte a fejét.

– Mehetek?

– Menni akarsz? – Összeráncolta szemöldökeit és olyan szomorúan nézett rám, hogy úgy éreztem, hogy a szívem megszakad a ki nem mondott szomorúságtól. Mi volt Tyler története? Valami miatt nem tudtam megszólalni vagy elszakítani a tekintetemet róla. Soha nem éltem át ilyet ezelőtt. Olyan volt, mintha testen kívüli élményem lenne, ahogy egymást bámultuk.

– Mire gondolsz? – kérdezte halkan, ahogy üldögéltünk a sötét szobában.

– Csodálkozom hogyan keverhettem bele magam ilyen szituációba. – mondtam pár másodpercnyi csend után, és felsóhajtottam, ahogy tovább bámultam őt. – Ilyen az én szerencsém, a fickó, akit választottam egy futó kalandra pszichopata.

– Szégyen – bólintott.

– Hogyan dolgozhatsz neki? – kérdeztem összezavarodva. – Hogy dolgozhatsz egy őrültnek?

– Nem gondolom, hogy az lenne. – vont vállat.

– Miatta zártál be ebbe a szobába. – összeszorítottam a szemem. – Ő őrült.

– Mindent okkal tesz.

– Milyen okkal? – kezdtem bosszús és hangosabb lenni.

– Csak puffogok és fújtatok... [1]

– És szétvered a házikómat? – fejeztem be a mondatot helyette, és lassan elmosolyodott.

– Te nem vagy kismalac, drága Evie. – Hangja rekedt volt, ahogy megragadta elöl a pólóm. – Sokkal többet tervezek tenni, mint lerombolni a házadat.

– Mit? – ziháltam, ahogy felé dőltem. – Mit csinálsz?

– Meg akarlak csókolni, hacsak nem távozol. Mindazonáltal úgy gondolom te az a fajta lány vagy, aki a végére akar járni ennek, mielőtt elmegy.

– Miért mondod ezt?

– Mert több alkalmad is lett volna rá, hogy elfuss. – Szünetet tartott. – Több alkalmat is teremtettem rá neked.

– Akkor még nem ébredtem rá, hogy mennyire komoly is ez.

– Megmutatta neked tegnap éjjel a láncát?

Bólintottam válaszul, az arcom égett a szégyentől, hogy milyen könnyen odaadtam magam Grantnek.

– Használta?

– Használta-e? – ismételtem. – Hogyan használhattuk volna?

Tyler akkor felállt, lehajolt és felvett valamit. Láttam a teste sziluettjét mögötte a falon.

– Hosszú, kemény és merev, de meglepően hajlékony a kezemben. – mondta halkan, ahogy ott állt.

– Miről beszélsz? – Lepillantottam a nadrágjára.

– Szedd össze magad. – Vigyorgott, ahogy feltartotta a láncot. – Mit gondolsz?

– Ó. – Néhány másodpercig bámultam a láncot, aztán leugrottam az ágyról. Óvatosan megérintettem a láncot, miközben azon töprengtem, hogy egy ilyen hideg fémdarabot hogyan lehet használni szeretkezéshez. 

– Őrá gondolsz? – suttogta a fülembe, ahogy jobb kézzel megragadta a mellem.

– Nem. – kissé megráztam a fejem, és elakadt a lélegzetem, ahogy visszanyomott az ágyra.

– Jó. Ez rólunk szól.

– Ő miért… – kezdtem, de a szájával belém fojtotta a szót.

Ez most nem a beszélgetés ideje. Ez most a szerelem ideje. Most annak van itt az ideje, hogy megmutassam neked, milyen átélni az extázist a tested minden idegvégződésében.

– Mit fogsz tenni?

– Mi az, amit nem tehetek meg? – A hangja rekedt volt.

– Miért?

– Mert pontosan azt fogom tenni

– Nem feküdhetek le veled. – ráztam meg a fejem. – Nem lenne helyes.

– Miért nem?

– Én, én… – Félrenézve elpirultam. – Lefeküdtem Granttel.

– Granttel akarsz lenni? – kérdezte.

– Nem. – megráztam a fejem, de aztán szünetet tartottam. – Úgy értem, nem tudom. – Megremegtem, ahogy a hasamra tette a kezét.

– Mire gondolsz most? – Lehajolt és megpuszilta a hasam.

– Arra, hogy ez teljesen őrültség. Azon gondolkodom, hogy el kellene mennem. – Visszatartottam a lélegzetem, ahogy a nyelve játszott a köldökömmel és megcsókolta a hasam.

– Grant azt gondolja, hogy hármasban szeretnél lenni. – mondta lágyan, ahogy a nyelvével a hasam alja felé közeledett, és megállt a nadrág szélénél.

– Nem, természetesen nem. – ráztam meg a fejem. – Nem akarok ilyet. Csak azért mert azt gondoltam, hogy ők akarják, az nem azt jelenti, hogy én is akartam. Nem, abszolút nem. Főleg most, hogy majdnem biztos voltam benne, hogy Grant egy őrült. Nos, nem hazudhattam magamnak Tylerrel kapcsolatban. Iszonyatosan kívántam őt.

– Jó – bólintott. – Én sem akarom azt.

– Mit akarsz? – A válasz után kutatva néztem bele a szemeibe.

– Ez nem arról szól, hogy én mit akarok. – Elgurult tőlem és felállt.

– Hova mész? – Néztem, ahogy a szekrényhez sétál és kinyitja. A szívem őrülten dobogott, hogy észreveszi-e a leveleket, amiket visszatettem. De nem nézett fel a legfelső polcra. Helyette kivett néhány térdharisnyát, egy fekete melltartót, néhány fekete bugyit, egy pár fekete magassarkút és csipkét.

– Azt akarom, hogy vedd fel ezeket. – adta át nekem őket. – És tedd a csipkét az arcodra.

– Az arcomra?

– Azt akarom, hogy eltakard a szemed. – bólintott önelégült mosollyal az arcán. – Biztosra akarok menni, hogy nem látsz.

– Miért? – Ráncoltam a homlokom, miközben felültem és kisöpörtem az arcomból a hajam, ahogy bámultam őt.

– Ez egy teszt.

– Teszt?

– Egy teszt, hogy kiderüljön ki az, akit igazán akarsz.

– Mi? – húztam össze a szemem. – És fejezd be, hogy így nézel rám.

– Hogy?

– Mintha a lelkembe látnál.

– Ohh, de belelátok, Evie.

– Nem. – Idegesen megharaptam az alsó ajkam, ahogy megérintettem a ruhákat, amiket átadott nekem. – És nem értem, hogy miért akarod, hogy hordjam ezeket.

– Már mondtam neked – nevetett. – Ez egy teszt. Felveszed ezeket és a lábaidat a levegőbe emelve fogsz várakozni.

– Várni mire?

– Tudni fogod, amikor készen vagyok.

– Tehát azt akarod, hogy csak feküdjek ott és várjak.

– Azt akarom, hogy feküdj ott és várj rám.

– A földön? – megremegtem, ahogy megnyalta a száját.

– Igen, a földön az ajtónál. Hűvös fuvallat jön be az ajtó alatt. Azt akarom, hogy ott feküdj és képzeld el, hogy a nyelvem az.

– Miért?

– Azt akarom, hogy feküdj a hátadon, és a lábaidat a levegőbe emelve várj a baszásra. Azt akarom, hogy a puncid lüktessen a várakozástól. Azt akarom, hogy a mellbimbóid kemények legyenek arra várva, hogy megérintsék őket. Azt akarom, hogy a gyomrod görcsbe ugorjon az izgalomtól. Azt akarom, hogy a szíved minden hangra gyorsabban üssön. Azt akarom, hogy a tested élénken megtapasztalja azt, hogy milyen az, amikor nem tudod, hogy mi fog történni.

– Aztán megérintesz? – suttogtam az ajkát bámulva. Hogy is mondhatnék neki nemet, amikor már most nedves voltam?

– Csak akkor érintelek meg, ha engem akarsz.

– Mi?

– Ahogy ott fekszel várakozva, a tested elmondja majd kire vágyik.

– Hogy? – kérdeztem hülyén. Már most tudtam kire vágyakozik a testem, annak ellenére, hogy nem érthettem, hogy kívánhattam ennyire Tylert.

– Mert ha megérzed az első érintését egy ujjnak vagy egy tollnak, bevillan majd valaki arca. Akkor tudni fogod, hogy ki az, akit igazán akarsz.

– Nem értem. – összezavarodva megráztam a fejem. Nem ő lesz az, aki megérint?

– Nem fogod tudni, hogy én vagy Grant érintelek meg.

– Mi? – Leesett az állam. – Nem értem. – Ledobtam a fehérneműt az ágyra. – Mindketten meg fogtok érinteni?  – remegtem. – Nem ezt hívják hármasnak?

– Nem – rázta meg a fejét. – Csak egyikőnk érint meg. Csak nem fogod tudni, hogy melyikünk.

– Nem tudok csak úgy ott feküdni és várni. – mondtam akadozva, az izgalom átáramlott a testemen. – Nem engedem, hogy megérintsen valaki, és ne tudjam, hogy ki az.

– Miért nem? – Durván az ajkamra nyomta az ujját. – Mitől félsz?

– Nem félek semmitől. – ráztam meg a fejem. – Miért vagyok itt? Szexjáték vagyok? Ezért nem enged el Grant?

– Itt vagy, mert találkoztál Granttel egy agglegény búcsún. Öt ezret ajánlott neked egy táncért és lefeküdtél vele. – Vont vállat és hallottam a haragot a hangjában.

– Akkor miért nyomulsz rám? – csattantam fel.

– Mert úgy gondolom, hogy hibát követtél el Granttel.

– Miért gondolnád ezt?

– Mert te engem akarsz. – mosolygott önelégülten és előrehajolt. – Látom a szemeidben, hogy azt akarod, hogy keményen dugjalak meg.

– Nem, nem akarom. – Nagyot nyeltem. – Hol van Grant?

– Igazán vele akarsz lenni? Nem azt mondtad, hogy őrült?

– Nem, te mondtad, hogy… – a hangom elcsuklott. – Tudni akarom, hogy mi történt Eugenievel.

– Miért? – Keményedett meg az arca. – Mondtam korábban, hogy…

– Nem érdekel mit mondtál korábban. – ráztam meg a fejem, aztán a kezeit bámultam, ahogy néhány gyöngyöt vett elő a zsebéből. – Mik azok?

– A nyakadra akarom tenni. – Mosolygott. – Talán kitalálod, hogy később mire lehet még ezeket használni.

– Mesélni fogsz Eugenieről? – kérdeztem halkan. – Nem kell tudnom, hogy mi történt vele. Nem kell elmondanod, csak azt akarom, hogy mesélj róla.

– Emiatt nem mentél el? – Ujjait végighúzta az ajkamon. – Végére akarsz járni a történetnek, nemde? Bár fogalmad sincs róla, hogy ki ő.

– Igen, tudni akarom mi történt vele.

– És dugni akarsz velem. – A számba nyomta az ujját és finoman megszívtam, mielőtt beleharaptam volna. – Szeretnéd ha a farkam lenne a szádban? – suttogta a fülembe.

– Várnod kell és majd meglátod. – Finoman megnyaltam az ujját, mialatt egymás szemébe néztünk.

– Mondtam neked, hogy mi történik azokkal a kicsi lányokkal, akik farkasokkal játszanak. – mondta rekedten, aztán rámosolyogtam.

– Egy dolgot elfelejtettél számításba venni – mondom gyengéden, de a szívem hevesen vert. – Én nem vagyok Piroska és nem vagyok kislány. Én egy farkas vadász vagyok, és amikor egy a kezem közé kerül, akkor nagyon nehéz neki életben maradni. – Az ajkaimat az övéhez közelítettem, és egy gyors csókot leheltem rá, mielőtt a fülébe suttogtam. – Egy ragadozó és préda közötti harcban, nem mindig a ragadozó kerül ki győztesen.

   Éreztem, ahogy a szívem kalapál, ahogy belementem a játékába és a kezét azonnal a fenekemre tette, ahogy szorosan magához húzott. Egy picit oldalra fordult és a szemei feketének tűntek a gyenge fényben, mielőtt hozzám hajolt és a fülembe suttogott.

– Nem érdekel ki fog győzni, Evie – mondta és a fülembe nyalt. – Csak az érdekel, hogy én vagyok az, akire gondolsz, amikor a kemény farkam benned van. – Megfogta a kezem és a merevedésére tette. – Minden egyes hosszú behatolásnál azt akarom, hogy rám gondolj. – Ujjaimmal megmarkoltam őt, és nagyot nyeltem, amikor még nagyon és keményebb lett az érintésemtől. – Most vedd le a ruháidat, vedd fel a bugyit és a melltartót, tedd fel a szemkötőt és várj. Ne érj magadhoz! Azt akarom, hogy édes kínnal legyen tele a tested, abban a pillanatban, amikor egyikünk megérint.

– Nem akarok… – kezdtem bele, de ő leállított és ellépett tőlem.

– Lábakat a magasba, Evie. Majd meglátod, hogy az, hogy nem tudod, hogy ki és mikor fog megérinteni, csak még izgalmasabbá fogja ezt tenni. 

  Aztán kiment a szobából, nyitva hagyva az ajtót. Csak bámultam a nyitott ajtót, majd a fehérneműre néztem, amit adott. Nem tudtam elhinni, hogy egyáltalán megfordult a fejemben, hogy maradjak, főleg azok után, hogy láttam a leveleket és hogy be lettem zárva egy szobába. Ugyanakkor, valami miatt mégsem tudtam elmenni. Még nem. Meg akartam tudni, mi lesz ennek a vége. Meg akartam tudni, hogy pontosan mi is folyik itt. És ha őszinte akartam lenni magammal, kívántam Tylert. Próbáltam nem sokat gondolni erre, mert nem tudtam ez mit árul el rólam.

---

[1] A 3 kismalac meséjére utal. I will huff and I will puff and I will blow your house down – magyar fordításban: Gyere ki, te kismalac, hadd kapjalak be! Ha nem jössz ki, szétverem a házikódat! (a ford.)