3. fejezet

3. Fejezet

Fordította: Jane

Másnap reggel egyenesen a fürdőszobába mentem és bezártam magam mögött az ajtót, a szívem hevesen vert, ahogy az előttem álló napra gondoltam. Nem voltam benne biztos, hogy tudom, hogy mi folyik itt.  Vajon Tyler és Grant csak átver engem? Vajon ez valamilyen teszt volt? Épp készültem levenni a ruháimat, hogy belépjek a zuhany alá, amikor kopogtatást hallottam.

– Ki az? – kérdeztem, miközben abban reménykedtem, hogy nem Grant hangját fogom hallani. Senki nem válaszolt, csak egy újabb kopogtatást hallottam. – Ki az? – kérdeztem újra, amire egy újabb kopogás volt a válasz. Lenyomtam a kilincset és tudtam, hogy valaki kizárta az ajtót, mert lassan kitárult. Eugenie-el találtam magam szemben.

– Gyere – Kétségbeesetten körbenézett, majd elkapta a karom és húzni kezdett. Követtem őt. Amikor a folyóshoz értünk óvatosan körül nézett, mielőtt átszaladtunk egy másik szobába.

– Siess, gyere velem. Itt biztonságban leszünk – suttogta, ahogy bezárta az ajtót. – Senki nem tud ide bejönni.

– Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet – tettem a kezem a kilincsre.

– Vannak dolgok, amikről tudnod kell, mielőtt döntenél és tovább lépnél.

– Hova tovább? – Eugeniere néztem, az arca ma valahogy másmilyen volt. Nem volt olyan sápadt és fehér, mint egy nappal ez előtt. Ki volt sminkelve, és már nem tűnt olyan riadtnak. Sőt, kifejezetten pozitív kisugárzása volt. Nem tudtam felfogni, hogy hogyan nézhetett ki tegnap annyira ijedtnek és földöntúlinak, most meg ennyire önbizalomtól és szépségtől ragyogóan.

– Tik-tak, tik-tak – mondta és én arra gondoltam, hogy vajon épeszű-e. Vagy ő volt bolond vagy én. Ebben a pillanatban nem voltam biztos benne, hogy mi a helyes válasz.

– Hogy értetted azt, amikor azt mondtad, hogy egyikük jó, a másik meg gonosz? – kérdeztem tőle, figyelmen kívül hagyva az előbbi tik-takos beszólását.

– Egyik testvér jó a másik rossz – mondta csendesen, miközben idegesen ide-oda nézett.

– Testvérek? – leesett az állam. – Nem lehetséges, nem lehetnek testvérek! – Mindkettőnek kék szeme volt, de semmi más hasonlóság nem volt benne. Grant sötét hajú és rejtélyes, mint valami ismeretlen görög Isten, míg Tyler szőke volt és inkább egy Vikinghez hasonlított. Mindkét férfi erős volt és jóképű, de mindkettő különleges volt  és egyedi. Nem akartam elhinni, hogy testvérek. Ettől a ténytől az egész helyzet csak még betegebb, furcsább lenne.

– Már így is túl sokat mondtam.

– Eugenie, kérlek!

– Káin és Ábel. Gonosz és jó.

– Szóval testvérek? Ezt akarod mondani? Testvérek? – kérdeztem szemöldök ráncolva.

– Nem – harapott az alsó ajkába. – Nem mondhatok többet.

– Összezavarsz – ragadtam meg a vállaitól fogva. – Muszáj megtudnom, hogy miről beszélsz. Tesztelni fognak ma este. Azt mondták el akarnak vinni valahová. Valamilyen klubba. Hová fognak vinni? Mit várnak el tőlem? Tyler azt mondta, hogy táncolnom kell neki, mialatt Grant nézi, de ez mit jelent? Azt jelenti, hogy arra kíváncsiak, hogy benne vagyok-e egy édes hármasba? Ez az, amit valójában akarnak?

– Tik-tak, Tik-tak – kuncogott. – Tik-tak, mondja az óra.

Felsóhajtottam, ahogy ott álltam mellette. Eugenie úgy viselkedett, mint egy gyerek, csak azt nem értettem, hogy miért. Nagyon sok dolog volt, amiről fogalmam sem volt, és úgy éreztem, hogy kezdek megőrülni.

– Mit fogsz írni? – fordult hirtelen felém, arcán angyali mosollyal, de komoly tekintettel.

– Tessék? – nem voltam képes visszafogni a frusztrációmat.

– Mit fogsz írni? – kérdezte újra ártatlanul.

– Hova írni?

– A naplódba.

– Milyen naplóba?

– Abba, amelyiket tőle fogsz kapni, hogy írj bele.

– Te meg miről beszélsz? – bámultam rá. – Ki fog kötelezni arra, hogy egy naplóba írjak?

– Elolvastad a naplómat, igaz?

– Nem, a leveleidet olvastam el, emlékszel? Nem láttam semmiféle naplót.

– Nem önszántamból vezettem naplót – folytatja, mintha meg sem szólaltam volna.

– Mi van? – a szívem egyre gyorsabban kezdett el verni.

– Azért írtam, mert muszáj volt.

– Mert muszáj volt?

– Eleinte nem zavart – rázta meg a fejét. – Addig, amíg ki nem kötözött.

– Kikötözött?

– Szeret láncokat és kötelet használni – nézett rám, tágra nyílt szemekkel. – Vannak ostorai és… – a hangja elhalkult. – Nem lenne szabad többet mondanom.

– Bántott téged? – kérdeztem gyengéden.

– Tik-tak, tik-tak. Tik- tak, tik- tak, mondja az óra – kezdte el újra és én felálltam, ujjaimat a fülembe dugtam, hogy kizárjam a hangját.

– Nyisd ki az ajtót, Eugenie. El akarok menni. – Lassan ejtettem ki a szavakat és ő végül kinyitotta az ajtót.

– Ne mondd el nekik, hogy láttál. Dühös lesz.

– Ki lesz dühös?

– Káin.

– Melyikük Káin? – kérdeztem dühösen. – Érthetően beszélj hozzám, Eugenie! Valódi válaszokra van szükségem!

– Lehet, hogy veled más lesz. Te más vagy.

– Ezt hogy érted? Miért vagyok én más?

– Lehet, hogy kedvel téged. – Az ajkát rágta. – Te más lehetsz.

– Miért vagy még mindig itt? – bámultam rá. – Segíthetek neked elszökni, ha akarod. Összedolgozhatunk és leléphetünk. Biztonságban leszel.

– Nem – rázta meg a fejét.  – Nem ilyen a játék menete. Nem így kell történjen.

– Akkor hogyan kell? – kérdeztem gyengéden. – Mi a játék menete?

– A napló a lényeg, a napló a jel. Elolvassa őket. Mindent tudni akar. Szüksége van rá, hogy mindent tudjon.

– Ki?

– Egyiküket jobban kedveled, mint a másikat, igaz? – hirtelen úgy tűnt, mint újra kitisztult volna az elméje. – Még soha nem láttam ilyent. Te Tylert kedveled – bólintott és elégedettnek tűnt. – Nem is vagy olyan hülye, igaz?

– Nem kedvelem Tyler – ráztam meg a fejem.

– Egyik lánnyal sem feküdt le eddig. Még velem sem.

– Ezt hogy érted? – a szívem iszonyatosan tempóban kezdett el verni. – Azt hittem ez olyan dolog, amit ők közösen csinálnak.

– Grant a kegyetlen. Minden izgatja. Szadista hajlamai vannak, szereti a fájdalmat és az élvezetet is. El fognak vinni egy klubba.

– Milyen klubba? Arról beszélsz, ahova ma este visznek? – az agyam őrült tempóban járt. – Szóval Tyler a jó fiú?

– Azt hiszem, te leszel a megmentőm – mondta hirtelen, szemei ragyogtak, ahogy rám nézett.

– Szóval Grant a rossz fiú? – kérdeztem elkeseredetten.

– Most menj. Biztos azon tűnődnek, hogy merre vagy – jelentette ki zaklatottan. – Tik-tak mondja az óra.

– Mi a francot jelent ez?

– Tudod, egy olyan játékba ragadtál, ahol hallod az óra ketyegését – suttogta. – Tik-tak, mondja az óra. Most menj!

 Zavartan és zaklatottan hagytam el a szobát. Honnan tudta Eugenie, hogy Tylert jobban kedvelem? És mit akart azzal mondani, hogy én leszek a megmentője? Arra számított, hogy majd én fogok neki segíteni megszökni? Ha igen, akkor mégis ki vagy mi tartotta őt itt? És miért? Ha Grant volt Káin és Tyler volt Ábel, akkor az azt jelentette, hogy Grant gonosz és Tyler háta mögött ügyködik? Hogy hihették azt mindketten, hogy Eugenie meghalt? Nyilvánvalóan egyikük tudta az igazat, de miért hazudott? Miért tettetni, hogy halott? Semmi értelme nem volt. És ami ennél is fontosabb volt, tudni akartam, hogy mi fog történni abban a klubban. Mi lesz a teszt és mibe keveredtem?

***

– Hát itt vagy – Tyler hangjától ugrottam egyet ijedtemben.

– Szia – megfordultam és egy gyenge mosolyt erőltettem magamra, attól féltem, hogy rájön a titkomra. – Épp zuhanyozni készültem – elnéztem mellette, a gondolataim még mindig a körül jártak, amit Eugenie mondott.

– Ez egy meghívás? – vigyorgott, miközben a karját a derekam köré fonta.

– Nem igazán – ráztam meg a fejem.

– Hadd mutassak valamit.

– Mit?

– A legjobb módját a tisztálkodásnak – mosolygott és megragadta a kezem. – A legjobb zuhanyzási módszert fogom bemutatni neked.

– De, te épp most zuhanyoztál – érintettem meg a fejét. – A hajad még nedves.

– Azt akarom, hogy más is nedves legyen.

– Azt akarod, hogy a lábaid is nedvesek legyenek? – viccelődtem, és ő nevetett.

– Igen, az akarom, hogy a lábaim a te nedveidben ússzanak.

– Tyler!

– Mi van? Te kérdezted. – Vigyorogva kinyitotta egy olyan szoba ajtaját, ahol még azelőtt sosem jártam. – Ez az én szobám.

– Azta! – meglepetten néztem körül a szobában. Abszolút nem hasonlította a ház többi részéhez. Egy óriási franciaágy volt a szoba közepén fehér paplannal leterítve. Az ablakokon hatalmas bambusz függöny volt és az asztalon egy óriási váza tele virágokkal. – Tetszik a szobád.

– Nem csupa feketéből és szürkéből áll – bólintott és becsukta az ajtót a háta mögött. – Ez meglepett téged, igaz?

– Nos, arra gondoltam, hogy tengerkék lesz – nevettem. – Vagy mély lila.

– Nem szeretem a lilát – nevetett, miközben arca kisfiúsra változott. – Noha, a húgom imádta a lilát. A lila és a rózsaszín voltak a kedvenc színei. Emlékszem, amikor a szobája egyik felét rózsaszínre, a másikat lilára kellett kifessem, szörnyen nézett ki, de ő imádta.

– Klassz dolog, hogy megtetted érte.

– Bármit megtennék érte – eltűnt a mosoly az arcáról. – Gyere, zuhanyozzunk le.

– Komolya gondoltad? – követtem őt a hófehér fürdőszobájába.

– Soha nem viccelek zuhanyzás ügyben – levette a pólóját, benyúlt a fülkébe és megengedte a vizet.

– Örülök, hogy ilyen komolyan veszed a tisztálkodást.

– A tisztaság az áhítatossággal jár párban – levette a boxerét és rám kacsintott.

– Nem hiszem, hogy Isten helyesli, hogy édes hármasba bonyolódsz idegen nőkkel.

– Akkor mondj értem pár Üdvözlégy Máriát – vigyorgott. – Kérlek.

– Jól van, de, csak mert ilyen szépen kérted. – nevettem, de elállt a lélegzetem, ahogy előre lépett és levette rólam a felsőmet.

– Hiányoztál tegnap este.

– Te vagy az, aki magamra hagyott.

– Időt akartam hagyni neked, hogy gondolkodni tudj.

– Miről gondolkodjak? – még a lélegzetem is visszatartottam, amikor levettem rólam a bugyimat.

– Hogy milyen erősen akarsz magadban érezni.

– Mennyire öntelt vagy.

– Jobban szeretném, ha te lennél tele velem – magához húzott, melleim a mellkasához nyomódtak.

– Milyen terveid vannak ma estére?

– Csupán egy öltánc – gyengéden megcsókolt, miközben a fenekembe markolt.

– Csak ennyi?

– Szerinted? – vigyorgott.

– Mi még?

– Azt akarom, amit Grant nem kapott meg – az alsó ajkamba harapott és én felkiáltottam, amikor a karjába kapott és belépett velem a zuhanyzóba.

– És mi lenne az?

– Egy igazi öltáncot szeretnék.

– Egy igazi öltáncot? – kérdeztem zavarodottan, ahogy a forró víz végig folyt a bőrömön.

– Gondolj vissza arra az estére, amikor megismerted Grantet.

– Igen, és? – kérdeztem vissza. – Oh – akkor hagytam abba a táncolást, amikor Grant elővette a farkát, és arra kért, hogy meztelenül fel-le mozogjak rajta.

– Valóban, oh – elvette a szappant és a melleimet kezdte el dörzsölni. – Látni akarom, hogy miről maradt le.

– Miért? – suttogtam.

– Azért, hogy megértse, hogy az enyém vagy – mondta és falhoz lökött. – Azért, hogy tudja, hogy semmi esélye nálad. Nekem adod azt, amit tőle megtagadsz.

– Tyler – nyögtem, ahogy felemelt.

– Kulcsold a lábaidat a derekam köré – mondta rekedten és éreztem, ahogy a farkát a puncimhoz irányította.

– Oh! – sikítottam, ahogy erősen és gyorsan belém hatolt. Erősen markoltam a vállait, miközben a testem a falnak lapult. – Tyler! – kiáltottam újra, amikor egy picit megemelte a testem, hogy jobban hozzám férjen. – Oh, oh, oh – nyögtem, miközben a víz a testünkre zúdult. A melleim fel-leugráltak, ahogy keményen dugott, farka könnyen siklott ki és be a remegő puncimba. – Oh! – kiáltottam, és a vállába haraptam, a testem az övére zuhant, amikor gyorsan és keményen elélveztem.

– Oh, Evie! – morogta és megdermedt, ahogy belém élvezett. Pár másodpercig csak álltunk ott, mielőtt leengedett a földre, hogy aztán csendben folytassuk a zuhanyzást.

– Még soha nem volt ilyen senkivel – mondta gyengéden, mialatt kilépett a zuhany alól és egy töröközőt nyújtott át nekem.

– Biztos vagyok benne, hogy folyton ezt mondod – mondtam esetlenül, de aztán eszembe jutott amit Eugenie mondott. Hogy vett részt az édes hármasokban, ha nem feküdt le a lányokkal?

– Butaság volt, hogy ide jöttél, tudod te is – sóhajtott, miközben körém tekerte a törölközőt.

– Miért?

– Mert nem tudhattad, hogy mi fog történni.

– Még mindig nem tudom – vallottam be őszintén. – De meg fogsz védeni Granttől, igaz?

– Persze, hogy megfoglak. – Megcsókolta a fejem búbját és közel húzott magához, de egy hang a fejemben üvölteni kezdett velem. És Tylertől ki fog megvédeni, Evie? Ki fog tőle megvédeni?

***

– Többet akarok megtudni rólad, Evie. Miért mentél főiskolára? Mit akarsz kezdeni az életeddel? Mik a céljaid? – kérdezte, ahogy végigmentünk a folyóson a dolgozószoba felé.

– Újságírást és gazdaságtant tanultam a suliban – vontam meg a vállam. – Oknyomozó riporter akartam lenni, de csak a nagy adósság az, amit kaptam, nem pedig munkát – sóhajtottam.

– Hitelt vettél fel a tandíj miatt?

– Igen, kb. tízet – sóhajtottam és elkaptam a tekintetem róla. – Nem akarok róla beszélni.

– Három dolog van, amit megtehetek érted – megfogta a csuklóm és magához húzott. – És három dolog van, amit te megtehetsz értem.

– Mit akarsz, mit tegyek? – mély levegőt vettem, szemeimet nem vettem le az övéről.

– A kérdés az, hogy te mit akarsz megtenni? – önelégülten vigyorgott, ujjai a bőrömbe vájtak.

– Valójában nem az én döntésem, nem igaz? – nagyot nyeltem, amikor ajkai a nyakamhoz értek és gyengéden megcsókolt. Aztán megéreztem, ahogy a fogai a bőrömet súrolják, majd belém harapott és erősen szívni kezdte a nyakam. De nem a harapása okozta sokktól kezdtek el remegni a lábaim, hanem a kemény férfiasság miatt, amit a seggemnél éreztem. – Mi folyik itt? – suttogtam, ahogy a szemébe néztem. Előttem állt, és ez csak azt jelenthette, hogy valaki más van a hátam mögött. Valaki más érintett meg.

– Mit szeretnél, hogy mi történjen? – hátra lépett és elengedte a kezem. Megfordultam, hogy Grantre nézzek, de senki nem volt ott. – Keresel valakit, Evie? – kérdezte Tyler. – Jobban mondva, abban reménykedsz, hogy valaki más is itt van?

– Nem – ráztam meg a fejem, elpirulva. Kezdtem teljesen megbolondulni? A vállamnál fogva magához húzott és a fülembe suttogott.

– Nagyon kell vigyáznod, Evie. A játék elkezdődött és bármi amiről azt hitted, hogy igaz, az mind hamis – elhallgatott, aztán újból a fülembe suttogott. – Tudom, hogy itt nem csak nekem vannak titkaim. Ismerem a te titkaidat is.

– Miről beszélsz? Milyen játék? Milyen titkok? És ki érintett meg?

– Senki nem ért hozzád, Evie. Senki, csak én. – Egymásra meredtünk, miközben az agyam vadul pörgött. Meg tudtam volna esküdni rá, hogy valaki hozzám ért, úgy ahogy arra is, hogy halottam egy hangot az előző nap.  Mi történik itt?  – Azt szeretnéd, hogy más is megérintsen?

– Nem, persze, hogy nem – ráztam meg a fejem.

– Helyes – mondta mosolyogva és adott egy puszit az orromra. – Gyere, együnk valamit.

– Csak előbb hadd menjek ki a mosdóba, oké? – megálltam és megfordultam. – Mindjárt jövök.

Abba a szobába szaladtam, ahol idáig laktam és egyenesen a fürdőbe mentem, becsuktam az ajtót és vizet fröcsköltem az arcomba. Leültem a WC-re pár másodpercre, aztán felálltam és a tükörben elkezdtem vizsgálni az arcomat. Olyan voltam, mint régen. Még az ujjaimat is megszámoltam. Biztos voltam benne, hogy jól számoltam őket. Mély levegőt vettem és kinyitottam az ajtót.

– Jaj – hátra ugrottam, ahogy Tylerrel találtam magam szemben. – Mit csinálsz?

– Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy jól vagy – mondta ártatlanul, miközben az arcomat vizslatta. –  Elég gyorsan elszaladtál. Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem vagy rosszul.

– Jól vagyok – bólintottam és elmentem mellette, egyenesen ki a szobából. Megláttam Grantet a folyosó végén, két hosszú lánc volt nála. Rám vigyorgott és végig húzta a láncokat a mellkasán, aztán azelőtt eltűnt mielőtt Tyler kilépett volna a szobámból.

– Főzök neked valamit – fogta meg Tyler a kezem. – Szereted az omlettet?

– Persze – bólintottam és elindultunk. Aztán halottam, ahogy az ajtó becsukódik a hátunk mögött. Gyorsan megfordultam, de senki nem volt ott. Úgy tűnt Tyler észre sem vette, de én nem tudtam lecsillapítani a heveny szívverésem, vagy a hangot a fejemben, ami azt mondta, hogy menjek vissza a szobába. – Várj egy percet, nem húztam le a WC-t – mondtam, aztán visszaszaladtam a szobába és körül néztem. Hallottam a WC tartályt, amint megtelik vízzel és gyorsan a fürdőbe szaladtam. Senki nem volt ott és én őrült módjára néztem körül, hátha nem veszek észre valamit.  Akkor vettem észre az ajtó háta mögé ragasztott képet. Letéptem onnan és zihálni kezdtem, amikor megláttam, hogy Hailey és én vagyunk rajta az egyik kávézóban. Legalább pár héttel ezelőtt kellett, hogy készüljön.  Ki tette a képet ide? Ki készítette a képet? Úgy tűnt itt sokkal több és nagyobb dolgok történnek, mint azt én előre hittem. Lehet, hogy Eugenie mégsem volt őrült, lehet, hogy Grant már az előtt érdeklődött utánam, mielőtt találkoztunk volna.  És lehet, hogy Tyler tényleg ismeri a titkaimat? Mit tudhat rólam? Nem tudhat mindent, nem igaz? Éreztem, ahogy elönt a forróság, ahogy kifelé mentem a szobából. Ez mindent megváltoztat. Csak egy titok volt, amit mindenképpen meg akartam őrizni. Csak egy rossz dolgot tettem az életem során. De ugye nincs rá esély, hogy tudomást szereztek róla? Vagy mégis? A fülemben zakatolt a vér, ahogy kiléptem a szobából.

– Minden rendben, Evie? – Tyler a folyosó végén várt rám, arcán aggódó kifejezéssel. Bólintottam és a jóképű arcára, az aranyló szőke hajára néztem.

– Minden rendben, Csipkerózsika? – Grant hangja a másik irányból jött és én megfordultam, hogy a sötét, ördögi arcába nézzek. A kék szemeire esett a tekintetem és megborzongtam a pillantásától. Azonnal megértettem, hogy mit akart mondani. Tudta. Tudta, hogy mit tettem. Ő volt Káin. Ő volt a gonosz. Csakhogy sokkal rosszabb volt, mint azt én gondoltam.

– Jól vagyok – bólintottam elsápadva.

– Helyes – mondta lágyan. – Nem tudnám elviselni, hogy bármi bajod essen, míg velünk vagy. Nem szeretném, hogy rossz döntéseket hozz. Egyenesen utálnám.

– Mit csinálsz? – kérdeztem, amikor megfogta a csuklómat.

– Jól gondold meg, hogy kit választasz, Evie. – Arcon csókolt, majd a fülembe suttogott. – Nem akarsz úgy járni, mint Eugenie. Élve, de mégis holtan legbelül.

– Te tudod? – bámultam rá, mire nevetni kezdett.

– Csak egy alfa farkas van ebben a házban, Evie – hátra lépett, amikor Tyler elindult felénk. Kihallottam a dühöt a gyors lépéseiből, ahogy odatrappolt hozzánk. – Tyler – mondta csendesen, majd még egyet lépett hátra. – Jöttél, hogy megmentsd a Királylányt?  – nevetett, majd veszélyes pillantást küldött felém. – Mondtam már neked, Evie, itt nincs befejezésük a tündérmeséknek.

– Vesztettél, Grant – mondtam hangosan és határozottan. – Hagyj békén. Nem téged akarlak.

– Voltál már egyszerre két pasival, Evie? Talán rájössz, hogy nagyon is kedvedre való lenne.

– Elég! – csattant fel Tyler.

– Soha nem lesz elég – rázta meg a fejét Grant és elfordult. – A ma esti viszontlátásig. Addig is, érezzétek jól magatokat – mondta, majd eltűnt.

– Miért van még mindig itt? – fordultam Tyler felé. – Miért kell végig csinálnunk ezt az egészet ma este?

– Nem értenéd meg – mondta gyengéden, majd megfogta a kezem. – Ez az egyetlen módja annak, hogy megvédjelek, Evie. Végig kell játszanod velem ezt a játékot. Ez az egyedül módja.

– Ez az egyedüli mód arra, hogy nyerjünk? – kérdeztem halkan, az arcát nézve. Pár másodpercig rám bámult, majd halkan válaszolt. – Ez az egyetlen lehetőség rá – mondta, majd a konyhába vezetett.